Piroska Molnár

Personal Info

Known For

Acting

Known Credits

58

Gender

Female

Birthday

1945-10-01 (80 years old)

Place of Birth

Ózd, Hungary

Piroska Molnár

Biography

Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át. 2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt. Forrás: Wikipédia

Known For

  • The Pillars of the Earth

    The Pillars of the Earth

  • Russian Doll

    Russian Doll

  • Hungarian Folktales

    Hungarian Folktales

  • Taxidermia

    Taxidermia

  • Godmother

    Godmother

  • Aglaya

    Aglaya

  • The Prince and the Pauper

    The Prince and the Pauper

  • Memories of a River

    Memories of a River

  • Ants' Nest

    Ants' Nest

  • Holnap tali!

    Holnap tali!

  • Free Fall

    Free Fall

  • We Never Die!

    We Never Die!

  • The Notebook

    The Notebook

  • Dolina

    Dolina

  • The Dream Car

    The Dream Car

  • Awakening

    Awakening

  • The Valley

    The Valley

  • Rokonok

    Rokonok

  • Liza, the Fox-Fairy

    Liza, the Fox-Fairy

  • Swap

    Swap

  • Szuperbojz

    Szuperbojz

  • Work Matters

    Work Matters

  • A Fox's Tale

    A Fox's Tale

  • My Sweden – A Changing Wilderness

    My Sweden – A Changing Wilderness

  • The Hungarian Dressmaker

    The Hungarian Dressmaker

  • Így írtok ti

    Így írtok ti

  • 129

    129

  • Rinaldó

    Rinaldó

  • Stop Mom Theresa!

    Stop Mom Theresa!

  • The Insult

    The Insult

  • Fateless

    Fateless

  • Hippolyt

    Hippolyt

  • Dollybirds

    Dollybirds

  • Gulls and Gangsters

    Gulls and Gangsters

  • A falu jegyzője

    A falu jegyzője

  • The Stationmaster Meets His Match

    The Stationmaster Meets His Match

  • Haunted Holiday

    Haunted Holiday

  • The Last Chance

    The Last Chance

  • Mafiosi in the Aegean

    Mafiosi in the Aegean

  • Esküvőtől válóperig

    Esküvőtől válóperig

  • Rohamsisakos Madonna

    Rohamsisakos Madonna

  • Nobody's Daughter

    Nobody's Daughter

  • Escape Room

    Escape Room

  • Ványa bácsi - Buborékkeringő

    Ványa bácsi - Buborékkeringő

  • Szamba

    Szamba

  • The Match

    The Match

  • The Tragedy of Man

    The Tragedy of Man

  • Young, Dumb and Full of Love

    Young, Dumb and Full of Love

  • Gypsy Lore

    Gypsy Lore

  • Tabló

    Tabló

  • Kissed By The Devil

    Kissed By The Devil

  • Hungarian Folk Tales: The Jackdaw Girls

    Hungarian Folk Tales: The Jackdaw Girls

  • Makra

    Makra

  • Csendes éj

    Csendes éj

  • The Last Circle

    The Last Circle

  • Streamschool

    Streamschool

  • Last Desk

    Last Desk

  • Hungarian Folk Tales: The Fox Princess

    Hungarian Folk Tales: The Fox Princess